''Fiatal vagyok még ahhoz, hogy kés alá feküdjek...'' - az elkeseredettség és a teljes élet közti közös utazásunk

2019. júliusa volt. Még friss volt minden az új teremben, amikor a kedves kliensem, akiről e történet szól, először jött hozzám. Hozott egy halom orvosi papírt, elmesélte kálváriáját. Műteni akarták, de azt gondolta, ad még egy utolsó esélyt magának. 

... mára ott tart, hogy de jól is tette. 

Így 3 év távlatából ezekkel a gondolatokkal emlékezett vissza közös munkánkra:

,,Nagyon hosszú utat jártam be, mire rátaláltam Zsuzsára, ugyanis 23 éves korom környékén kezdődött, hogy néha a fenekemben szúró fájdalmat éreztem, de nem igazán foglalkoztam vele, - fiatal vagyok, majd elmúlik - gondoltam, egészen addig, míg végül elkezdett sugározni a fájdalom a lábamba, és bizony volt, hogy sírva keltem ki az ágyból, hogy így kell dolgozni mennem. Mivel a lábam fájt és alig bírtam menni, így ortopédhoz mentem első körben, ott ülőideg gyulladást állapítottak meg, s mivel az injekciós kúrát nem vállaltam be, 30 napos tablettás kezelést kaptam, amitől kb. a 10.nap után kezdett enyhülni a fájdalom. Mire letelt a 30 nap a panaszok megszűntek, de az igazi probléma még mindig ott volt. Pár hónapjára rá elkezdtem fitnessbe járni, fél év telt el fájdalommentesen, majd kezdődött minden elölről, s mivel legutóbb ülőideg gyulladást állapítottak meg, ezért ekkor már egyből neurológushoz fordultam.

Röntgen, injekciók, tabletták, rehabilitációk, kontrollák, egy ideig mindig megszűntek a panaszok, de évente legalább egyszer előjött a fájdalom vagy épp beállt a derekam és se ülni, se állni, se feküdni nem tudtam, aztán 2-3 év (!!!) után elküldtek MR-re, ahol gerincsérvet állapítottak meg és várt rám egy műtéti konzultáció. Gondolom mondanom sem kell, hogy teljes elkeseredettség volt, hogy ennyi idősen műteni akarnak. A konzultáción azt mondták, hogy 98%, hogy utána jobb lesz. Egy ismerősöm akkor Pozsonyban, a főrévi kórházban volt nővérke, akivel elküldtem a papírjaimat, mert szerettem volna egy másik orvos véleményét is, ahonnét válaszul azt kaptam, feküdjek be a kórházba egy teljes hétig, ahol rehabilitálni fognak.

Ez az 1 hét jól is jött ki, mert pont jöttek elő a fájdalmak, úgyhogy újabb injekciókat, infúziókat kaptam a 8 éjszaka alatt, amit bent töltöttem. A fájdalom megszűnt, újra akadálymentesen tudtam járni... mindössze másfél hónapig, amikor egy rossz testtartással végzett emelés után újra ugyanott voltam, mint a kórházi kezelés előtt, ráadásul karácsonykor. Ekkor édesanyám kolleganője ajánlott egy Budapesten élő kínai fiatalembert, aki neki segített, s én, mint reményvesztett kértem is időpontot, hiszen 26 évesen nem akartam kés alá feküdni a gerincemmel. Talán 20 percet lehettem bent, a kezelés érdekes volt, nem is nagyon értettem, hogy mit beszél, nyomkodott, csavargatott, de a kezelés hatásos volt, fájdalom nélkül jöttem ki. Talán 3 hónapig volt minden rendben, akkor újból elmentem hozzá, de nem sokkal később megint visszatértek a fájdalmak.

Végül 3 éve felkerestem Zsuzsát, ami életem egyik legjobb döntése volt. Jártam, illetve járok kezelésekre, tornára, az ő szakmai tudásával, segítségével igyekszem tudatosan, helyesen végezni a mozdulatokat. Letettem a fájdalomcsillapítókat, ha érzem, hogy valami nem okés, próbálok az órákon tanultak által nyújtani és hengerezni, de ha ez sem segít, akkor rá mindig számíthatok egy kezeléssel, vagy egy kis köpölyözéssel, amit egyébként 3 éve, első próbálkozásra fel sem tudott rakni, annyira nem bírtam azt az érzést, de azóta már volt rá példa, hogy én kértem, hogy most mindenképp rakjuk fel a köpölyt is.

Ami szintén nagy előrelépésnek számít, hogy miután már együtt dolgoztunk, és kellett mennem a neurológushoz ellenőrzésre, akkor a doktor úr is azt mondta, hogy aki így le tud hajolni, annak semmi baja a derekával, úgyhogy ezúton is köszönöm, hogy visszaadtad az életem! ''

Én még annyival egészíteném ki ezt a történetet, hogy emlékszem azokra a könnyes szemekre, amikor arról volt szó, hogy ilyen állapotú gerinccel kérdéses a gyerekvállalás is, és mostanra már egy másfél éves kislány anyukájáról beszélünk. Nem utolsó sorban pedig a kulcs ott volt, hogy egy abszolút életmódváltás történt a mozgás rendszeressé tételével, valamint azzal, hogy sikerült becsempésznem az életébe egy kis mindfulness-t is, ami segített a stresszcsökkentésben. Hálás vagyok a bizalomért, és elmondhatatlanul büszke a kitartásért, hogy ennyi év szenvedés után mégsem választotta a látszólag könnyebbik utat és megdolgozott azért, hogy egy egészségesebb életet élhessen még legalább 60 évig. 😊