Központi stabilitás, perifériás mobilitás – avagy a mozgás és a személyiség kapcsolata

2017-től nagy vágyam volt, hogy a testtel és a lélekkel való foglalkozást egy olyan megközelítésből tudjam megfogni, ami egy komplex segítség tud lenni elsősorban önmagamnak, ezáltal pedig másoknak is. Akkoriban még csak szívtam magamba az információkat, a gerincprevenció és a rehabilitáció volt az egyik vonal, a személyiségfejlesztés pedig a másik. Kezdetektől fogva próbáltam úgy raktározni a kézhez kapott tudást, hogy magamban, már a kettő együttesen jelenjen meg. Nagy hála mindannak a rengeteg kliensnek, akikkel a testtudati vonalon hozott össze a sors, hiszen általuk rengeteget tapasztalhattam. A közös munkánk során megismerhettem személyiségük egyes részeit, és hozzá tudtam rendelni az adott problémához is. 

Amennyi siker, annyi kudarc is ért, hiszen eleinte még kudarcként éltem meg azt, ha valakivel nem úgy sikerül a fejlődés, ahogy én azt szeretném. Ezek a kudarcok tanítottak a legtöbbet praxisom során. Az omnipotenciát félre tudtam idővel tenni, erősödött az alázatom, általa pedig az elfogadás is. 

Az elfogadása annak, hogy mindenki saját magáért felelős. Megtanultam, hogy nem szabad megmentőt játszani egy kliens-segítő kapcsolatban sem. Nekem az a dolgom, hogy a legjobb tudásom szerint kisérjem az útján, segítő kezet nyújtsak abban, amihez kompetenciám van. 

A hippokratészi mondatot kívül-belül körbejártam és megéltem, miszerint: mielőtt meggyógyítasz valakit, kérdezd meg tőle, hogy hajlandó-e feladni azokat a dolgokat, amik beteggé tették. Pszichológiai szempontból ez egy fajsúlyos kérdés, hiszen a másodlagos betegségelőny egy fontos lelki tényező tud lenni. 

Ez azt jelenti, hogy a probléma fennállása óta valami megváltozott a kliens életében, ami bár a fizikai fájdalom által negatívként mutatkozik, de mégis vannak valamilyen pozitív vetületei az egyén számára.

Például: ha szinte mozgásképtelenné válik valaki arra a munkára, amit addig végzett, és amúgy sem szeretett, akkor a betegség egy időre mentesíti őt a munka alól. Persze, fáj állandóan, és meg akarna szabadulni ettől a fájdalomtól, de például amint javulás van, és visszatérhet a munkába, ugyanarra a munkakörre, mint előtte volt, nagyban megfigyelhető az azonnali visszaesés, vagy pedig egyfajta tünetváltás. Ezzel egy ördögi körben tartja magát az ember. Kérdés ugye az, hogy mi miatt nem tudja meglépni azt, hogy más munkát keressen? Ugyanez elmondható akár egy párkapcsolati problémáról is.

Bár 2 évvel korábban már hallottam, és testi szinten foglalkoztam is vele, de leginkább 2019-ben értettem meg a következő mondatot: proximal stability, distal mobility - vagyis magyarul KÖZPONTI STABILITÁS, PERIFÉRIÁS MOBILITÁS. Az Almásy Mozgásakadémián hosszú éveken át tanultam a mozgásról, és ennek a gondolatnak az átfordítása a személyiség nyelvére volt akkoriban, ami egy hatalmas mérföldkövet eredményezett nálam a szakmák összekapcsolásában. Ez a mondat Stuart McGill professzortól származik, aki a kanadai Waterloo Egyetem mozgás tanszékén kutatja és tanítja az emberi test működését. 

Számomra ami szép volt ebben, hogy belegondoltam, az EGYÉN, mint a központi stabilitás, tehát ha stabilak vagyunk érzelmileg, fejlettek önismeretileg, akkor a periférián is jól működnek a dolgok, tehát van egy egészséges én-képünk, önbizalmunk, mely kihatással van a párkapcsolatra, a gyerekkel való viszonyra, a munkára, barátokra... Ha nincs meg a stabilitás, akkor borul a gördülékenység is az élet összes területén. 

Ez nem jelenti azt, hogy pusztán csak az egyikkel kell foglalkozni, hiszen ahogy a testi mobilitásunkért is felelősek vagyunk, így az előbb felsorolt dolgokhoz személyiségünk fejlődésével mi magunk is hozzá kell, hogy segítsünk, viszont ha nincs meg a belső stabilitás, akkor zavar tud keletkezni.

Ezt a gondolatot egy másik aspektusból is meg lehet vizsgálni, mégpedig onnét, hogy a periférián lévő izmokat edzik legtöbbször, hiszen ezeket látni leginkább. A mozgáshoz való hozzáállás még mindig ott kezdődik az embereknél, hogy ,,végre most már jól fogok kinézni a mozgás által,,. Szomorú, de a legtöbbször a gerincfájdalmakra javasolt mozgásnál is ez az első tényező, ami valakinek az eszébe jut. A mélyben futó, ezerszer fontosabb izmok el vannak hanyagolva. Én ott húznék párhuzamot így egy általánosított gondolattam a 21.századra vonatkozóan, hogy az eltűnőben lévő érzelmeknek köszönhetően sokkal fontosabban lettek a külsőségek. A külső eltakarja a belsőt...

A sok párhuzam, illetve megélés kapcsán fogalmazódott meg a gondolat a 2020-as év végén, hogy a mozgásos kollégáimnak szeretnék valamit átadni abból a szemléletből, ahogy én dolgozom a klienseimmel. Egy évvel később erre sor került egy többórás workshop keretein belül. Nem sokkal később jött az ötlet, hogy valami hasonlót lehetne tartani a másik oldalról is, tehát a személyiségfejlesztő kollégáknak. 2022.nyarán a Személyiségfejlesztők Országos Egyesületének találkozóján egy másfél órás előadást és egy fél órás tornát követően, L.Stipkovits Erikától felkérést kaptam, hogy ezzel foglalkozzunk még a továbbiakban. Így született az ötlet, hogy következő lépésként a szakmai konferencián egy háromórás workshopra legyen kiterjesztve a téma.

A konferencia 2022.november 26-án zajlott, ahol 25 lelkes kollégával és leendő kollégával elmélkedtünk együtt a mozgás és a személyiség kapcsolatáról.

5 fő téma köré építettem a délutáni foglalkozást, viszont ezeket nem lehet elvonatkoztatni egymástól, így összefüggésekről beszéltem, illetve asszociáltunk általa a személyiségben való megjelenésre is.

A fasciák nagyon trendi és elterjedt kifejezéssé vált az elmúlt években. Elmagyaráztam a fontosságukat a testünknek, azt, hogyan tárolhatnak a hegek által érzelmeket, emlékeket, miért fontos foglalkozni velük. A hegek, mint nyomógombok megjelennek az emberi lélekben is, hiszen a traumáink lenyomata örökké bennünk él, viszont rajtunk múlik, hogy mennyit foglalkozunk azzal, hogy a lehető legkevesebb hátrányunk származzon belőle. A császárvonallal kapcsolatosan magyaráztam ezt leginkább, ami által sok felismerés származott, hogy kinek van még dolga nem csak testi szinten ezzel a témával. De az elakadás, a fasciákban megjelenő különféle disztorziók is jelentősek személyiségbelileg is. Itt jelenik meg a miért akkor és miért pont az a testrész kérdésköre?

Gray Cook gyógytornász volt az, aki az ízületről-ízületre koncepciót megfogalmazta. Ennek a koncepciónak az a lényege, hogy felosztotta az egyes ízületeket aszerint, hogy a mobilitás vagy a stabilitás a fő feladatuk. Nem nehéz megjegyezni, hiszen sorban követik egymást:

BOKA - mobil

TÉRD - stabil

CSÍPŐ - mobil

LUMBÁLIS GERINC - stabil

THORAKÁLIS GERINC - mobil

LAPOCKÁK - stabil

VÁLL - mobil

NYAKI GERINC - stabil

KÖNYÖK - stabil

CSUKLÓ - mobil

Azon gondolat mentén indultunk el, hogy amennyiben például a bokának egy alapból mobil funkciója van, vajon miért van az, hogy valakinek ,,kimegy a bokája,,? Reflexiók által saját példákat is tudtak behozni a résztvevők, hogy érzékelni lehessen a pszichoszomatikával való párhuzamot. Volt olyan példánk, ahol a gyerek folyamatosan a bokájával tünetel az 1 éve elhúzódó válási folyamatában a szülőknek. Olyan élő példát is kaptunk, hogy amiben a résztvevő a saját tinédzserkora kezdetére emlékezett vissza, ahol egy bokasérülést produkált magának annak érdekében, hogy a szülei közti veszekedéseket háttérbe szorítsa, és ő maga kerülhessen a figyelem középpontjába, úgy, hogy mindkét szülő jelen van.

A térdnek is érdekes szerepe van. Azt tapasztalom mozgástudatossággal még nem rendelkező egyéneknél, hogy például egy guggolást alapból térdből próbálják megoldani. Gray Cook szerint ez az ízület funkcióját tekintve stabilnak kellene, hogy legyen, mégis a legtöbbször kompenzálja az őt körbeölelő ízületeket. A térdről legtöbbször az alázat, ami sokaknak eszébe jut. Itt merült fel a pszichoszomatikai szótár kérdése. Nekem jelenleg 5 fajta könyvem van erről, amit képtelenség és nem is kell bemagolni. Úgy szoktam használni, hogy amikor szükség van rá, a kliensnek odaadom, hogy olvassa el, és a többit pedig rakjuk össze együtt. Azt gondolom, hogy egy kiindulási alapnak nem rossz, viszont mindig egyénre szabottan kell a sajátját megtalálni mindenki önismeretileg. És abban a pillanatban, hogy elindul egy testi szintű törődés, valamint megvolt a lelki ráeszmélés is, jönnek sorban az életben azok a szituációk, melyek támogatni tudják a fejlődést. Természetesen a megpróbáltatások is, de az előadáson is itt hoztam be az elfogadás témakört. 

Vajon a genetikánkat meg tudjuk változtatni? Öröklünk egy csomó mindent testileg is. Mi van akkor, ha ez az életfeladatunk? Akár az életünk ára? Mi van akkor, ha az adott betegség is tanítani akar bennünket? El tudjuk fogadni, hogy például az a térdízület, amivel rendelkezünk, az nem alkalmas arra, hogy maratonfutók legyünk? Vagy ennek ellenére mindenáron azzá akarunk válni? És máris ott vagyunk a személyiségnél. 

A beismeréshez, az alázathoz elsősorban önmagunk felé, majd utána az elfogadáshoz nagyon hosszú utat kell bejárni, de ezáltal érik a személyiségünk.

Ha megyünk tovább a felosztásban, a csípőnek és a lumbális gerincnek nagyon szoros kapcsolata van. Ez utóbbi szokott szenvedni az előbbi mobilitásának hiányától. Érdekes egybeesés, hogy mindkettőhöz kapcsolódik a párkapcsolat is. Számos probléma lehet ezekben az ízületekben, mégis egy alaptörvény nálunk a TripleXben, abban a mozgásprogramban, ami mellett én évekkel ezelőtt elköteleződtem, hogy a derékfájás mozgásos kezelésében első lépésünk, hogy legfőképp a csipő mobilitását fokozzuk, valamint az izomfűzőt stabilizáljuk. 

Az izomfűző stabilizálásához megtanultuk a rekeszizomlégzést. Átbeszéltük a pszichológiai értelmezésben nyugtató hatásúként számontartott mélyhasi légzés és az izomfűző stabilizációjához szükséges rekeszizomlégzés közti különbséget. 

Egyik sem rossz, viszont az utóbbi egyéb testi problémák esetén - például egy szülés utáni szétnyílt hasizomnál is nagy segítséget adhat, míg az előbbi ennél a problémánál akár olaj lehet a tűzre. Itt is érdekesség, hogy a központban van a gond, ráadásul a legtöbbször egy szülés után. Megjelenik az anyaság kérdésköre, amivel szintén nagyon sokat lehet foglalkozni a személyiségfejlesztésben. Alulról is megtámogattuk az izomfűzőt a gátizmok edzése által.

A felsorolásban a következő 3 ízületet egy egységként fogom most említeni, hiszen a thorakális gerinc, tehát a háti szakasza gerincünknek a bordakosár által a mellkassal van összeköttetésben. Ehhez kapcsolódik a vállöv és a lapockák is. A zárt, görnyedt testtartás ezekkel köthető össze leginkább. Hozzáköthető még a nyaki gerincszakasz is, ami szintén a homorulatát elvesztve, egy fejlógatással már nem csak kiegyenesedve, de szinte domborúan áll egy rossz tartásban. 

Ez a tartás lelkileg is párosul a bezártsággal. Egyfajta védelmi tartás - védjük a szívünket, hogy ne bánthassák, vagy saját magunk zártunk be a külvilág elől. Hosszútávon nem csak testileg, de lelkileg is további problémákhoz vezet, ezért rendkívül fontos a mellkasnyitás. 

A mellkasnyitáshoz szükségünk van leginkább a háti gerincszakasz és a váll mobilitásához, és ehhez társulnia kell a lapockák és a nyaki szakasz stabilitásának.

A karoknál ismét elgondolkodtató kérdések vethetőek fel, ha csak a könyökproblémákra gondoltunk, vagy mennyiszer van gond a csuklóval, mikor alapból a mobilitás a feladata. Mikor törik el a kéz, ami által tehetetlenné válunk, vagy pont ellenkezőleg, elég-e egy húzódás ahhoz, hogy vissza tudjunk venni abból a sebességből, amin pörgünk.

A testi elsajátítás egy olyanfajta tudatosságot eredményez, ami kihatással van az élet több területére is. A stabilizáló gyakorlatok által a propriocepciót, tehát az ideg-izom kapcsolatot támogatjuk. Ha az idegrendszerre hatással vagyunk, akkor az agy számos területeit célba vesszük vele. A kognitív funkciók mellett a jobb agyféltekét is használjuk, ami pedig többek között az érzelmekért is felelős. 

Nem utolsó sorban pedig pszichodinamikai megközelítésből rendkívül nagy jelentősége van annak is, hogy az egyes gyakorlatokat hol végezzük, hiszen a mozgással hatással tudunk lenni még a szavak előtti létünkre, és gondoljunk csak bele, hogy ott még jócskán a földhöz közel töltöttük a mindennapjainkat. Éppen ezért gondolom, hogy hatalmas lélekformáló ereje van annak is, ha lemegyünk a földre, és a gyakorlatokat a talajon végezzük, hiszen bár tudattalanul, de gyógyíthatjuk ezzel saját belső gyermekünket.

A legutolsó téma, amit említettünk a 3 órás workshop alatt, az a csakrák voltak. Igazából azt gondolom, hogy mindegy hiszünk-e ebben, vagy sem, egy energetikai komplexumok vagyunk, tehát nevezzük bárminek, ezek bennünk vannak, és sok mindennel összefüggésben állnak. 

Esetünknek az első 5 csakra a gerinchez kapcsolódik, tehát mozgással szépen tudunk rájuk hatni. Érdemes kutakodni a témában, hiszen nagy önismereti előrelépést tud jelenteni, és tudatosan lehet támogatni a későbbiekben. 

A workshopunkba az fért fele, hogy megtanultuk az egyik alap gerinctudatos gyakorlatot, ami nem véletlenül, de a gyökércsakra alapgyakorlata is. Ez nem más, mint az elongáció. Fontos kérdés, hogy mennyire tudunk stabilan két lábbal állni a földön. Azt tapasztalom, hogy nem csak gyerekeknek kell ezt tanítani. Testileg pedig, ha elindul valami...könnyebb a lelki dolgokkal folytatni. Egy 15 perces széktorna segítségével mind az 5 gerinchez kapcsoló csakrának adtunk egy kis impulzust, valamint az izomfűző hasizmok felőli trenírozását is elkezdtük, végül pedig mindfulness-szel zártunk. Az idő rövidsége miatt a 7 meditációból kettőt csináltunk meg közösen, a választást rájuk bíztam. 

A csakrákhoz színek is tartoznak, és ami a szívemet melengető, munkásságom hitelességét igazoló történés volt, hogy kiválasztották a narancs és zöld színű csakrát. Számomra ez a két szín jellemzi a hivatásomat. A narancs a Személyiségfejlesztő Akadémiáról jön, a zöld pedig a TripleX által. 

Hálás vagyok, és biztos is abban, hogy ennek itt még nincs vége! :)